A Programról
A gyermekek és az internet
A gyermekek és az internet
Mára már szinte teljesen elfogadottá vált, hogy az internet szabályozhatatlan: oda bárki bármilyen tartalmat feltölthet, védekezni ellene pedig lehetetlen. Korunk gyermekei már otthonosabban kezelik a személyi számítógépeket, mint a szüleik, tanáraik. Magától értetődő önállósággal igazodnak el a világhálón is, és teljes természetességgel barangolnak a weboldalak között, hozzáférve szinte minden tartalomhoz. A média ugyanakkor az internetes gyermekpornográfiáról, chaten csevegő pedofiloktól, online drogdílerekről és a levélben terjedő bombareceptekről szóló hírektől hangos. A kamasz gyerekek viszont napokon keresztül csak a géppel játszanak, a kisiskolások délutánokon át chatelnek, de már az óvodások is teljes természetességgel nyomkodják a billentyűzetet.
A probléma az iskolai környezetben is megjelenik. A számítástechnikai órák keretében a gyerekek minden pedagógusi figyelem ellenére könnyedén hozzáférhetnek nem kívánt internetes tartalmakhoz és online, vagy letölthető játékokhoz. Kontroll nélkül a felnőtteknek kevés fogalmuk lehet arról, mi is történik a gépeken. Az állandó személyes felügyelet viszont nem megoldható, ráadásul a diákok önálló munkájának sem használ a folyamatos tanári — vagy otthon a szülői — ellenőrzés.
Összefogás a gyermekek lelki egészségének védelme érdekében
A Biztonságos Böngészés Program a szülők, a tanárok, a fejlesztők, a civil szervezetek és az oktatási kormányzat összefogását szorgalmazza. A Program célja, hogy
- felhívja a figyelmet arra, hogy az internet nélkülözhetelen eszköze a tudás megszerzésének, de gyermekeink lelki egészsége is fontos kell, hogy legyen,
- felhívja a nyilvánosság figyelmét a probléma fontosságára, képviselje a döntéshozók, az oktatási és informatikai szakemberek és a szülői szervezetek felé, hogy gyermekeink lelki egészségének védelme érdekében csak közös fellépéssel lehetünk eredményesek,
- konkrét ajánlásokkal, javaslatokkal, valamint eszközökkel és technikákkal (pl. szűrőszoftverek) is segítse a fiatalkorúakat, szüleiket és tanáraikat annak érdekében, hogy biztonságosan tudják használni az internetet.
Mintaprogram
A Program keretében ajánlás készült a gyermekeknek és a szülőknek a biztonságos internetezés szabályairól, és a Programban részt vevő iskolák már egy új, magyar fejlesztésű szűrőszoftvert használnak.
A szoftver megoldást nyújt abban, hogy a diákok iskolaidőben csak a feladataikhoz szükséges programokat használhassák, illegális és kártékony programok internetről való letöltésére, használatára ne legyen lehetőségük, és a fejlődésükre káros tartalmakat ne tudják elérni az interneten.
A tanárok és a szülők elégedettek a szűrőszoftverrel.
A Biztonságos Böngészés Program párhuzamosan az Európai Unió programjával, annak szelleme szerint jött létre.
Az Európa Parlament 2008. október 22-én támogatásáról biztosította az Európai Bizottság 2009-2013-ra szóló "Biztonságosabb internet" programját, amelynek célja a gyermekek ellen elkövetett internetes visszaélések elleni harc. A 2009–2013 közötti időszakra előirányzott program négy fő cselekvési irányvonala: a káros magatartások korlátozása az illegális tartalmak elleni küzdelemmel és az interneten elkövetett visszaélések üldözésével; a biztonságosabb online környezet előmozdítása; a tájékoztatás, részvétel és a megelőzés elmélyítése; a tudásalap létrehozása. Nagy-Britanniában 2008 októberétől — a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt — működő szervezet gondoskodik a gyermekek internetes védelméről, megóvva őket a pornográf, az erőszakos és az öngyilkosság témájával foglalkozó honlapoktól. A Gyermekek Internetes Védelmének Tanácsa (UK Council for Child Internet Safety) célba veszi a káros tartalmú illegális oldalakat, felhívja a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő virtuális veszélyekre, és létrehoz egy viselkedési kódexet a videók és üzenetek megosztására alkalmas honlapok számára. A szervezet az erőszakos játékok ellen is küzdeni fog, valamint támogatja majd a felelősségteljes online reklámokat..
A világon egyedülálló technológia:
A képek feltöltése csak a szülő jóváhagyással lehetséges
Valós idejű képszűrés böngészés közben
Többnyelvű szövegelemzés és szűrés
Riasztás gyanús chatbeszélgetéseknél
A bűnözők nem tudnak gyermekétől képet kicsalni.
A gyermekek továbbra is hozzáférnek az internetes tudástárhoz, de védve vannak a káros tartalomtól
Legyen angol, kínai vagy indiai, mi értjük!
Kép és személyes információk feltöltésének, chatbeszélgetésben megbeszélt találkozók/randevúk naplózása
Áttörést hozhat az interneten terjedő káros tartalmak, sőt, a szexuális, pedofil zaklatás elleni harcban is egy új, magyar fejlesztésű szoftver. A Dolphin Knight elnevezésű szűrőszoftver alkalmas arra, hogy internetezés közben szavak és kifejezések alapján blokkolja a gyermekek fejlődésére káros tartalmakat, a szoftver új modulja pedig szűri a fotókat is. Így a gyermekek internetezés közben a káros tartalmakon túl szex képekkel sem találkozhatnak, és nem is tölthetnek fel az internetre kihívó képet magukról.
A szűrőszoftver a különböző nyelvi mutációk segítségével a világ bármely pontján védelmet nyújthat a gyermekeknek.



