Amikor a párom megvette pár évvel ezelőtt az akkori iPhone 7 Plus készüléket, rögtön kellett rá egy megfelelő telefontok is, csak, hogy semmi baja ne essen a telefonnak. Az Apple Store-ban szokás szerint hatalmas böngészhető választék volt, és aznap az akkori legújabb tech21 tokra esett a választása.
Használjuk-e hátlapot?
Annak mindketten örültünk, hogy nem csúfítja a hátlapot egy ronda Apple logó kivágás, ami sajnos manapság szinte minden védőn megtalálható. Nekem nagyon nehéz dolgom van, mivel ki nem állhatom azokat a hátlapokat. Szerintem praktikusnak, sem szépnek nem nevezhető az a megoldás amivel láthatóvá akarják tenni az alma logót a külső szemlélők számára. Szerintem ez inkább nevetséges, mint elegáns megoldás.
De visszatérve a jelenlegi tesztet, az igazat megvallva, ez elég jól néz ki. Különleges a színe, és fél év alatt sem sikerült elszíneződnie ami nagyon nagy szó egy viszonylag „egyszerűnek” mondható szilikontoktól. Az iPhone mobilhoz a telefontokot a https://www.phonebox.hu biztonságos boltból rendeltük.
Természetesen a színe fogta meg először, de az sem volt hátrány, hogy ez a tok már ránézésre is megfelelő biztonságot nyújtott a sorozatos elejtések ellen és a női táskák problémái ellen. De, hogy idővel mennyire vált be a védelem? Na ezt fogjuk most letesztelni! Öveket becsatolni!
Mennyire védi az iPhone 7-et?
A csomagolás a megszokott minőségű. Szép grafikák, a benne lévő termékhez mérten élethű színek és pár előzetes információ, hogy mire számíthatunk a felhelyezést követően. Az elején semmi extra.
Csomagolás
A hátuljánál már más volt a helyzet. Itt egy különleges kis ablakon keresztül nézhetünk be a tok rózsaszín belsejébe, hol hosszasan ecsetleve is van, hogy miért is jó ez az iPhone-unknak, hogy ilyen rombuszmintás. Alatta pedig a szokásos gyártási információk, amik már senkit sem érdekelnek. Eddig nem rossz
A csomagolás könyvszerűen nyílik, így megtekinthetjük, mielőtt teljesen kibontanánk. Szerencsére nem lehet a dobozon keresztül ujjal tapogatni a tok felületét. Én személy szerint ki nem állhatom az olyan csomagolást, mert már legalább 100-a fogdosták a műanyag felületét addig, míg megveszem és szinte biztosan karcosabb azon az egy négyzet-centiméternyi felületen.
Tulajdonságok, iPhone tok funkciók és képességek
Az első ami szemet szúr az iPhone tok kézbevételekor az, hogy ez talán sokkal szilikonszerűbb, mint bármelyik másik amelyikkel mostanában találkoztam. Puhább tapintású és sokkal jobban tapad, mint a keményebb tpu fajták. Remélhetőleg alaktartása sem változik az idők során, de ezt majd később meglátjuk
Ahogy a fenti fotón is látszik apró keresztmintákkal van kirakva a hátlap belseje. A leírásokban történő böngészés szerint ez segít abban, hogy ne tükröződjön a hátlap és egy kis extra ütésállóságot is kölcsönös neki. Sajnos a mintázatnak köszönhetően gyakrabban kell takarítani a hátlapot, mivel hajlamos felvenni a rombuszmintát a hátlap is a sok szösz miatt.
A kamerakivágás több, mint hatalmas. Nekem ez nem tetszik, mivel az amúgy sem vékony iPhone tok, kicsit még biztonságosabbnak hat tőle. Olyan, mintha egy iPhone 7-es kamerája is bátran elférne benne, bár az valószínűleg elég bugyután nézne ki, mivel a kamerája nem középen lenne.
A gombok kényelmesen használhatók, a nyomáspontjuk szinte nem változik és nincs az a kellemetlen ragadós érzetük a használatukkor. A sarkakban egy vastagabb ütéselnyelő réteg van bevezetve, ezt a tech21 Impactology anyagnak nevezte el. Elvileg az ütődéseket hivatott csillapítani, a (gyári) tesztelések szerint elég nagy hatásfokkal.
Az iPhone tokba történő belehelyezés kellően kényelmes, szinte belepattan a telefon, kiszedni azonban szerencsére nehezebb. Nem kell aggódni, nem fog senkinek sem véletlenül leesni a telefonjáról. A belehelyezett Apple készülékkel a fogása megfelelő, nagyon szilárdnak hat és kényelmes. Kicsit tapadós, de egyáltalán nem vészes mértékben.
A legújabb fejlesztésű Impactology a tech21 speciális D3O anyagából készült, ami speciális 3 rétegű ütéselnyelő technológiát foglal magába, és szabadalmaztatott módon csökkenti minden becsapódás telefont érő erejét.
A klasszikus négyzet minta alatt kellő mértékig látszik az Apple logó is, és a hátlap egyedi dizájnja is.
Végszó a dizájnról
Fent látható a hatalmas kamerakivágás, amit fentebb már kifogásoltam. Sajnos ez ilyen. Sok értelme nem volt az ekkora méretű luknak, de hát nem lehet minden tökéletes.
Az alsó csatlakozó kivágásokkal hasonlóan bőkezűen bántak a tech21 mérnökei, ami már egyáltalán nem probléma. A hatalmas kivágásoknak köszönhetően nincs az a fülhallgató vagy dokkoló ami ne férne bele. A képen továbbá látszik, hogy meglepően nem növeli feleslegesen az iPhone vastagságát a tok.
A csatlakozókivágások
A némító kapcsoló két lépcsőben lett kivágva, ami igazi prémium tokra enged következtetni. A legtöbb biztonsági ütésálló toknál ez a kivágás egy lépcsős, és sajnos 2-3mm már kellemetlenné tudja tenni bizonyos helyzetben a telefon lenémítását. Szerencsére ez ennél nem fordulhat elő.
Amint látható a tok pereme/kerete egy hajszálnyit a kijelző vonala fölé emelkedik, ami nagyon sok vásárlónál egy szűrőt jelent, hiszen mindenki olyan iPhone tokot szeretne, ami kellően védi a telefonját. és a lekerekített kijelzőjét is. Na ennél a kiegészítőnél nem lesz ilyen probléma. Alig egy fél milliméterrel lóg az érintő fölé, ami annyit jelent, hogy asztalra is nyugodtan helyezhetjük arccal lefelé a mobilunkat.
Összefoglaló:
Legyünk őszinték. A biztonságos böngészésünk közben megtaláltuk az egyik legjobbat! A tok ütésálló lévén ad egy pár millimétert az iPhone vastagságához, de az ígért védelmi funkciók ismerete mellet ez elenyésző. Aki amúgy is a nagyobb iPhone Plus mellett döntött, azt több, mint valószínű, hogy nem fogja zavarni mert nagy kézzel áldotta meg a sors, vagy táskában tartja a telefontokját. Az anyaghasználata első osztályú. Igaz nekem egy kicsit ragadósnak tűnik, de egy rövid próba után kiderült, hogy nem gyűjti feleslegesen a szöszöket.
Szerencsére nem is nekem kell használni a tokot, hanem a páromnak. Neki annyira tetszett ez a tok, hogy születésnapjára meg kellett lepnem egy világos kék változattal is, és most felváltva használja mindkettőt. Próbált már sok tartozékot, de valahogy mindig visszatér ehhez. Ár-érték arányban, azt tekintve, hogy már legalább fél éve használja sokkal jobb, mint egy pár dolláros kínai ütésállónak nevezett színes valami (tudom, hogy ez is ott készül), mivel abből legalább 10-et elhasznál pár hónap alatt.